Olyan geci idegesítő, hogy ezer gondolat járja át fejem, frappáns szövegeket alkotok magamban, melyeket papírra vetnék, de mikor ez megvalósulhatna, egyszerűen képtelen vagyok leírni egy betűt is, nem tudom összegezni a gondolataimat, pedig azelőtt 2 perccel megtettem.
Az is idegesít, hogy nem vagyok olyan mélypontokon, mint az elmúlt, elég hosszú időkben. Mert azt mondtam magamnak, hogy elég volt, nem akarok mindennap bőgni, blabla. A végtelenségig tudnám sorolni. Le akartam zárni a múltat, legalábbis egy olyan szintre, ahol már nem fáj. Megtiltottam magamnak az elszomorodásokat és mindent, ami ezzel járt, mert képtelen voltam már elviselni azt, amilyen állapotokba kerültem, amiket anyám sem nézett jó szemmel, mert már megelégelte ő is. És végre elég erős voltam ahhoz, hogy ezt meg is tegyem. Ha úgy éreztem, hogy megint kezdek elmélyedni a régmúlt dolgokon, akkor abbahagytam. Ha sírni akartam, nem tettem. Egyszerűen, amint rágódni kezdtem volna valamin, azt mondtam, hogy nem. Inkább másra gondoltam. Bevált, mert azóta bár ugyanúgy nem vagyok jól, és ugyanúgy gondot okoz sok minden és vannak rossz kedveim, de nem mélyedek el bennük, mert tudom, hogy azok miket okoznak.
A második bekezdés első mondatát folytatván egy kisebb kifejtés után, ez azért zavar, mert a legjobb bejegyzéseimet mindig az ilyen pillanataimban írtam. Olyan gyönyörű gyártmányokat hoztam létre, hogy még magam is megveregettem a vállam, mint anno sokan mások, hogy "kurva jól írsz". Ja. Talán ez is az oka annak, hogy egy ideje nem tudok összerakni egy posztot, mert nem dőlnek belőlem úgy a mondatok, mint rég.
Néha nekifutottam az érzéseimnek, de mivel nem voltak elég mélyek, ezért egy rakás szart hoztam létre, és maximalista létemre inkább pofán basztam volna magam, hogy ugye ezt itt te sem gondolod komolyan? Inkább nagy nehezen, de úgy döntöttem, hogy felhagyok az írással, amíg nem érzem azt, hogy normálisa(bba)n tudom folytatni.
S bár nem leszek a régi, jó posztokat gyártó írólányka, de talán ez most kevésbé izgat. Itt vagyok. Ha évente csak egyszer írok, akkor annyiszor fogok. De lehet, hogy gondolok egyet, és 1 hét múlva törlök mindent, megint, sokadjára, mert fel fog idegesíteni az, hogy színvonalon aluli a teljesítményem.
Az is idegesít, hogy nem vagyok olyan mélypontokon, mint az elmúlt, elég hosszú időkben. Mert azt mondtam magamnak, hogy elég volt, nem akarok mindennap bőgni, blabla. A végtelenségig tudnám sorolni. Le akartam zárni a múltat, legalábbis egy olyan szintre, ahol már nem fáj. Megtiltottam magamnak az elszomorodásokat és mindent, ami ezzel járt, mert képtelen voltam már elviselni azt, amilyen állapotokba kerültem, amiket anyám sem nézett jó szemmel, mert már megelégelte ő is. És végre elég erős voltam ahhoz, hogy ezt meg is tegyem. Ha úgy éreztem, hogy megint kezdek elmélyedni a régmúlt dolgokon, akkor abbahagytam. Ha sírni akartam, nem tettem. Egyszerűen, amint rágódni kezdtem volna valamin, azt mondtam, hogy nem. Inkább másra gondoltam. Bevált, mert azóta bár ugyanúgy nem vagyok jól, és ugyanúgy gondot okoz sok minden és vannak rossz kedveim, de nem mélyedek el bennük, mert tudom, hogy azok miket okoznak.
A második bekezdés első mondatát folytatván egy kisebb kifejtés után, ez azért zavar, mert a legjobb bejegyzéseimet mindig az ilyen pillanataimban írtam. Olyan gyönyörű gyártmányokat hoztam létre, hogy még magam is megveregettem a vállam, mint anno sokan mások, hogy "kurva jól írsz". Ja. Talán ez is az oka annak, hogy egy ideje nem tudok összerakni egy posztot, mert nem dőlnek belőlem úgy a mondatok, mint rég.
Néha nekifutottam az érzéseimnek, de mivel nem voltak elég mélyek, ezért egy rakás szart hoztam létre, és maximalista létemre inkább pofán basztam volna magam, hogy ugye ezt itt te sem gondolod komolyan? Inkább nagy nehezen, de úgy döntöttem, hogy felhagyok az írással, amíg nem érzem azt, hogy normálisa(bba)n tudom folytatni.
S bár nem leszek a régi, jó posztokat gyártó írólányka, de talán ez most kevésbé izgat. Itt vagyok. Ha évente csak egyszer írok, akkor annyiszor fogok. De lehet, hogy gondolok egyet, és 1 hét múlva törlök mindent, megint, sokadjára, mert fel fog idegesíteni az, hogy színvonalon aluli a teljesítményem.